Tombolnak, kiabálnak, földhöz csapják az éppen a kezük ügyébe kerülő tárgyat... A két-három éves gyerekek dühkitöréseit a szülők kénytelenek elviselni.

A lányom immár 2 éves lett. A hisztis, dacos, akaratos korszakunk másfélévesen kezdődött. Akkoriban sok anyuka mesélt arról, hogy milyen is az amikor  a gyermekünk a dackorszakát éli. Azt mondták ez majd olyan kétéves kor körül következik be. Akkor örültem hogy ez úgy látszik kislányunknál hamarabb jelentkezik, így mi előbb és könyebben túléljük majd. Tévedtem!!!! A helyzet nem hogy jobb, egyenesen rosszabb lett.Dühös, hisztis, akaratos, eldobja magát a földön, harap ...és még sorolhatnám. Sokan azzal próbálnak bíztatni, ne aggódjak ez még rosszabb lesz...Rosszabb???? Ennél???

Gondolom sokan vannak hasonló cipőben mint mi, így kigyüjtöttem, hogyan is őrizhetjük meg a nyugalmukat, miközben gyermekünk örjöng és hogy  hogyan kezeljük a hisztijét...

 

A szülők mumusa

A félelmetes "dackorszak" a gyermekek két-három éves korában köszönt be. A szakemberek viszont a "kis pubertáskor"-nak vagy az "első tekintélykrízis" időszakának tekintik.

Szülőkként újszülöttkortól ismerjük azt a fajta sírást, ami a hasfájást kíséri, vagy ha egyszerűen nem jön a kicsi szemére álom, és nyűgösködik. Ez azonban más! Tombol, karmol, harap, csíp - mintha kivetkőzne önmagából. Sok esetben egyszerűen érthetetlen, mitől is borult ki gyermekünk.

Miért vágja az imádott nagyihoz a macis hátizsákját, amikor az meg akarja igazítani a pacuhán álló nadrágot? Mi lehet az oka annak, hogy az eddigiektől eltérően már nem okoz örömet neki egy zacskó bio gumimacicukor? Ehelyett a földre veti magát a bevásárlókocsi előtt, és elkezd hisztizni a családi kiszerelésűért. Egyszerű dacból?

Juszt is!

A dac tulajdonképpen helytelen kifejezés. Mögötte szándék is húzódik. Például nem kellene a színes üvegvázát körbe-körbe cipelnie, azonban csak azért is cipeli. Juszt is! Így azonban nem gondolkozik egy kétéves gyermek!

Ő szeretné megkaparintani és magával vinni a vázát, hiszen a tiltott darabot már olyan ügyesen és óvatosan le tudja emelni a polcról, el tud vele egyensúlyozni a szobájáig, s mindezt azért teszi, mert ott a váza segítségével akarja elfogni a leselkedő szörnyeteget...

Egy két-három éves gyermek rövid kis életében is fantasztikus képességekre tesz szert.

JEGYEZZÜK MEG! A gyámoltalan csecsemőkorból olyan önálló kisgyermekké "küzdi fel" magát, akinek kialakult személyisége van, saját ötletekkel, tervekkel, elképzelésekkel.

Ezeket az ötleteket természetesen a gyakorlatba is át kellene ültetni! Ilyenkor pedig gyakran vannak útban a felnőttek! Fogják, és egyszerűen egy polccal feljebb teszik a vázát, hogy még csak véletlenül se lehessen elérni azt! A gyermekek ilyenkor heves dühkitöréssel engedik szabadjára a kútba esett terveik miatti csalódottságukat.

Az "egyedül csinálom", az "én", a "nem" nem csak izgalmas szavak, hanem jelentős lépéseket jeleznek az önállósághoz vezető úton! Az út elején a kicsik meg sem kísérelik, hogy szüleikkel bármiben lépést tartsanak.

Hasznos ötlet

Dühkitörés esetén csak egy dolog segít: őrizzük meg nyugalmunkat, és várjuk ki azt a pillanatot, amikor a gyermek ismét megszólítható! Semmiképpen se szidjuk, fenyegessük!

Nagyra törő vágyak

Majd, ahogy cseperednek a kis felfedezők, bátorságuk és kíváncsiságuk egyre gyakrabban "idegen vizekre" irányítja őket.

A kétéves Petra például kirántja kis kezét a szüleiéből, és a Vidám Parkban hol az Óriáskerék, másszor a Szellemvasút irányába szalad. Édesapja feltűnés nélkül, ám szüntelenül figyeli, és abban a pillanatban közbelép, ahogy lánya eltévedni látszik. Jutalma pedig? A kislány leveti magát a földre, és mindenki szeme láttára elkezd bömbölni és rúgkapálni.

A dühkitörés, mely ilyenkor a kétéves gyermeket hatalmába keríti, a kételkedésből fakad, mert a felnőttek kételkednek abban, hogy megfelel nagyra törő igényeiknek.

FONTOS! Egy kisgyermek dühkitörése ilyenkor már nem kontrollálható. A neveléssel kapcsolatos mindenfajta próbálkozás ezekben a helyzetekben eleve kudarcra ítéltetett.

A gyermekek egy részének ilyenkor jót tesz, ha szülei karjukba veszik, igaz, a legtöbb "méregzsák" kézzel-lábbal tiltakozik mindenfajta érintés ellen...

Figyelem és vigasztalás

Egy két-három éves gyermek képtelen arra, hogy dühkitörését elnyomja, még akkor is, ha szülei megpróbálnak szigorral hatni rá. Ezzel sokszor éppen az ellenkezőjét érik el: a kis zsarnok egyszer csak felfedezi, hogy dühkitörésével hirtelen a figyelem központjába kerül, s a következő adandó alkalommal is élni fog a tombolás, a kiabálás, az ellenkezés eszközeivel.

NE FELEDJÜK! A kicsiket egy dühkitörés érzelmileg és fizikailag annyira igénybe veszi, és elfárasztja, hogy azt követően nem büntetésre, hanem figyelemre és vigasztalásra van szükségük.

Ellenkezni a szülőkkel, saját utakat keresni - mindez hozzátartozik a természetes fejlődéshez. A dacossággal kapcsolatos érzelmi megnyilvánulások, hisztik azonban nem szükséges velejárói egy család hétköznapi életének. Megelőzésképpen a szülők a következőket tehetik:

  • Gondoljuk át újra a tiltott dolgok körét! Minél több területen korlátozzuk gyermekünket, a kicsi annál hevesebben fog ellenállni. Megfontolandó, hogy mely tiltások, korlátozások valóban fontosak, ne csak megszokásból mondjunk "Nem!"-et!
  • Támogassuk gyermekünket önállósodási törekvéseiben! Hagyjuk, hogy megterítse az asztalt, megetesse a macskát, egyedül húzza fel a gumicsizmáját. A felelősségvállalás magabiztossá tesz, és a kicsi ellenkezése egy csapásra feleslegessé válik!
  • Figyeljük meg saját magunkat: ha apróságok is képesek kihozni a sodrunkból, akkor mit várhatunk egy kétéves kisgyerektől!? A szülők mindig példaképek!
  • Rendezzük úgy be a lakást, hogy ne kelljen állandóan tiltani! Ha az értékes porcelán és a drága műszaki berendezés a gyermek számára elérhetetlen magasságban van, nincs kísértés.
  • A dührohamra utaló első jelek fellépésekor próbáljuk meg elterelni gyermekünk 
    figyelmét! (Például felhangosíthatjuk a zenét, és elkezdhetünk táncolni. Vagy megkínálhatjuk a kicsit egy almával.) Ezek a kísérletek senkinek sem ártanak. Hasznuk, hogy megkíméljük az idegeinket, s gyermekünk is „megmenekül” egy fölösleges megerőltetéstől.
  • A kisgyermeknek még nincs időérzéke. Ezért nem tanácsos megzavarni egy kétéves gyermeket legönfeledtebb játékában. Terveinkről idejében tájékoztassuk csemeténket, mutassuk meg az órán, hogy hol kellene állni a mutatónak, például az indulás időpontjában!

Fő a nyugalom!

Hangulatától függően így őrizheti meg angyali türelmét egy éppen toporzékoló gyermek anyukája, apukája:

  • Visszagondol arra, hogy milyen is volt a kicsi újszülöttkorában...
  • A hiszti idejét "kihasználja", és elkezd gondolkozni az előtte álló feladatokon, problémákon. (Például: mit vegyen ajándékba apósa hatvanadik születésnapjára? Vagy mit is főzzön?)
  • Egyszerűen valami szépre gondol - a legutolsó családi utazásra, vagy egy gyönyörű, csillagos, nyári éjszakára.

Második korszak...

Öt-hat éves korban jelentkezik a "második dackorszak", mely bizony ismét próbára teszi sok család nyugodt életét.

Örömhír

Legtöbb kisgyermek esetében a heves ellenkezések időszaka csupán néhány hónapig tart.

Forrás: www.informed.hu

 

< Előző   Következő >